Címünk
Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum
1212 Budapest, Széchenyi utca 95.
+36 1 278 30 60
2015. április 15-én egy török diákcsoport járt iskolánkban. Erasmus+ pályázat keretében érkeztek Magyarországra, programjuk a digitális marketing volt. Hasonló profilú iskolákat látogattak meg, hogy megismerkedhessenek a nálunk folyó oktatással, az iskolai élettel. A 30 diák és a 3 tanár nagy érdeklődéssel hallgatta az iskolánkról szóló bemutatót.
Az alapítvány neve: Vásárhelyi 200 Alapítvány
Az alapítvány adószáma: 18073087-1-43
Köszönettel:
az alapítvány Kuratóriumának elnöke
Iskolánkban ebben az évben megrendezésre került (több iskola részvételével) a Mikulás kupa.
A kupán részt vett iskolák:
Az első helyet Mi szereztük meg. [yjsgfa name="fa fa-trophy"]
Tájékoztatjuk a szülőket és a tanulókat, hogy azon tanulók igénylésének
státuszáról, akiknek diákigazolványa még nem készült el, a
https://igenyles.diakigazolvany.hu oldalon tájékozódhatnak, az igénylés
nyomkövető felületen.
A fenti oldalon található publikus igénylés nyomkövető felületen az oktatási
azonosító megadása után a jogosult személyek információt kapnak benyújtott
igénylésük státuszáról.
Iskolánk 2015. március 20-25-e között kirándulást szervez Londonba.
Elhelyezés: brit családoknál 2-3 ágyas szobákban (3 éj), 3-4 ágyas szobákban tranzit hotelben (1 éj)
Ellátás: teljes panzió 2. nap vacsorától 6. nap ebédig
Utazás: luxusautóbusszal (légkondicionálás, dvd, WC, büfé)
Időpont: 2014. március 20-25.
Tervezett program:
1. nap: Indulás kora reggel Budapestről, az előzetesen egyeztetett helyről. Non stop utazás Ausztrián, Németországon keresztül. Tranzitszállás Kölnben.
2. nap: Városnézés Brüsszelben, Európa fővárosában. Szt Mihály katedrális – Szecessziós Bevásárló utca – Grande Place – Városháza – Flamand polgárházak – Maneken Pis. Rövid szabadidő, bámészkodás, vásárlás a hires csoki boltokban. Átkelés a Csalagúton. Útközben megálló Canterburyben, séta az óváros favázas szerkezetű házai között. Estére érkezés és elhelyezkedés a vendéglátó családoknál.
3. nap: London felfedezése, a Westminster negyed
Houses of Parliament - Big Ben - Westminster Abbey – Whitehall – 10 Downing Street (miniszterelnöki rezidencia) - Trafalgar Square - Pall Mall - St. James's Park – Piccadilly – West End – Buckingham Palace – Mall. Letekintés a városra a London Eye-ról. (Fakultatív)
Délután a páratlan gyűjteménnyel rendelkező British Museum megtekintése.
4. nap: Délelőtt a Kensington negyedben lévő Natural History Museum megtekintése, séta a Hyde parkban. Igény esetén látogatás Madame Tussaud's panoptikumába (Fakultatív), majd szabadidő, vásárlási lehetőség az Oxford Street-en
5. nap: A londoni program folytatása. Délelőtt látogatás a City-be (napközben buszmozgás nem lehetséges). Museum of London - St. Paul's Cathedral – The Millenium Bridge –Shakespeare's Globe – Monument – Tower of London. Délután hajókirándulás a Temzén. Greenwich,a világ időszámításának központja. Kikötő – Foot Tunnel - Régiségpiac - Old Royal Observatory – National Maritime Museum. Indulás a kikötőbe, átkelés a Csalagúton Folkestone-Calais útvonalon.
Éjszaka a buszon
6. nap: Hazautazás Magyarországra Németországon és Ausztrián keresztül.
Várható érkezés a délutáni órákban.
Részvételi díj: 78.500,- Ft /fő (60 fővel)
Az utazás kizárólag a meghirdetett időpontban indul
Minimum létszám: 60 fő fizető
Budapesti indulás és érkezés (Hősök tere)
Jelentkezés: Kovács Zsófia tanárnőnél.
Iskolánk szervezésében egy hideg (2014. október 22.), de izgalmas napot töltöttünk Pozsonyban és Dévény Várában volt. Az utazás elsődleges célja az volt, hogy megismertessük tanulóinkkal a határainkon kívül található, a magyarsággal és történelmével összefüggő kincseket, nevezetességeket, látnivalókat. Ezzel is próbálunk kedvet csinálni minden vállalkozó kedvű diákunknak a Határtalanul programban való részvételhez. A pozsonyi kirándulás csak az első állomás, következő úticélunk Eisenstadt és Fertőd, az Eszterházyak vidéke.
A kora reggeli indulás után a buszon sikerült még pihenni mindenkinek. A határátkelés észrevétlen volt, fel sem tűnt a tanulóknak, hogy más országba érkeztünk.
Pozsony a határtól nagyjából fél órára van, addigra már a fiatalok is felébredtek. A helyi idegenvezetővel történt találkozás után először röviden körbebuszoztunk a városközpontban. Innen utaztunk tovább Dévény Várához. A vár falainak jó része látogatható, belátható a hármas határ és a Duna-Morva összefolyása is. A vár kútjának mélységét a fiatalok maguk tesztelhették: bár az időjárás nem kedvezett nekünk, mégis többször kellett a vizes vödröt újra tölteni, hogy a víz kútvízbe érkezéséig mindenki megmérhesse az időt. Naposabb idő esetén, valószínűleg tovább maradtunk volna, de így csak egy órát töltöttünk el itt és indultunk vissza Pozsonyba. A buszról leszállva körbejártuk a belváros fontosabb épületeit. A Pozsonyi várral kezdtünk, ezt csak kívülről tekintetük meg, megemlítve a magyar történelemhez kapcsolódó jelentőségét. A Vár után a II. András nevéhez köthető Prímási Palotát (Frantistánsky Kostol) tekintettük meg, ezt már belülről is. Az épületet nagyon szépen rendben tartják, a kiállításra került helységek berendezései korhűek, az Európában egyedüli hat darabos gobelin szőnyegek egy kerek történetet mesélnek el.
A rendelkezésre álló szabadidőt mindenki kedvére tölthette el: a fiatalok gyorséttermet kerestek fel, esetleg vásároltak (pláza itt is van). A felnőttek egyéni városnézéssel, kávézással folytatták az időtöltést.
A hazaút békésen telt, kellően elfáradt mindenki. A buszt rendben, rendezetten sikerült elhagyni.
Mindenkinek köszönjük a részvételt, reméljük a további kirándulásokhoz is sikerült kedvet csinálni!
Nemes Judit
Tisztelt Szülők!
A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság az illetékességi területén található általános iskolák 7. és 8. osztályai valamint a középiskolák részére "A szülők és a családok a Rendőrség kiemelt partnerei a kábítószer-bűnözés megelőzésében" programot indítja el.
A program keretén belül megvalósításra kerülő elemek a következők:
1. hét | ||
Május 4. | Hétfő |
Tejszínes erdei gombaleves vajas galuskával Sertéspörkölt árpagyönggyel, Savanyúság, Gyümölcs |
Május 5. | Kedd |
Zöldséges májgaluska leves Sokmagvas rántott tőkehalfilé, majonézes kukorica, vajas burgonya |
Május 6. | Szerda |
Csontleves csigatésztával és zöldségekkel Húsos lasagne, Gyümölcs |
Május 7. | Csütörtök |
Tarhonya leves Zöldbab főzelék, sonkaropogós, tk.kenyér, Túró rudi |
Május 8. | Péntek |
Jókai bableves, tk.kenyér Tiroli szilvás és túrós rétes (1-1db) |
2. hét | ||
Május 11. | Hétfő |
Magyaros kelvirág leves Sült egész csirkecomb, rizi-bizi, Gyümölcs |
Május 12. | Kedd |
Tavaszi brokkolis zöldségleves Őszibarackkal-sajttal sült csirkemell filé, burgonyapüré |
Május 13. | Szerda |
Húsleves gazdagon Paradicsomos káposztafőzelék, sült debreceni, tk.kenyér, Műzli szelet |
Május 14. | Csütörtök |
Alföldi gulyásleves, tk. kenyér Reform piskóta kocka, csokoládémártás, Gyümölcs |
Május 15. | Péntek |
Hideg őszibarackleves Csikós tokány, tészta köret, Fejes saláta |
3. hét | ||
Május 18. | Hétfő |
Paradicsomleves Csirke rizottó, Túró rudi |
Május 19. | Kedd |
Tárkonyos zöldségleves Sertésflekken, párolt lilakáposzta, hagymás törtburgonya |
Május 20. | Szerda |
Húsgombóc leves Carbonara spagetti, Gyümölcs |
Május 21. | Csütörtök |
Kertészleves Tejszínes-gombás pulykaragu, barna rizs, Gyömölcs |
Május 22. | Péntek |
Füstölt sajtos póréhagymaleves tk. cruton Zöldséges csőbensült hekkfilé, petrezselymes burgonya, Kókuszgolyó |
4. hét | ||
Május 25. | Hétfő | PÜNKÖSD |
Május 26. | Kedd |
Zöldséges burgonya krémleves, tk. zsemle kocka Erdélyi tokány, puliszkaszelet, Gyümölcs |
Május 27. | Szerda |
Lencseleves füstölt hússal Sárgabarackos gombóc |
Május 28. | Csütörtök |
Sertésragu leves Zöldborsó főzelék, főtt tojás, tk.kenyér, Túró rudi |
Május 29. | Péntek |
Trópusi görög gyümölcsleves Rántott sertésszelet, jázmin rizs, Fejes saláta |
*idény gyümölcs váltva (szőlő, szilva, őszibarack, alma, körte, banán stb.)
Az étlap változtatás jogát az ÉSZ GSZ fenntartja magának!!
Budapest, 2015. április 17.
jóváhagyta: Simonné dr. Németh Katalin
GSZ igazgató
NÉV |
Foglalkozás, óra |
Időpont, hely |
Osztály, évf. |
Tantárgy |
Ármainé K. Márta |
korrepetálás |
P 0. óra v. K 8. óra 110. terem |
12-13. évf. |
angol |
Bagyarik Erika |
korrepetálás |
K 8-9. óra 109. terem |
10. a |
angol |
Benkő Zsuzsanna |
pszich. fogl. korrepetálás |
igény szerint K és Sz 8. óra 206. terem |
9.-13. |
- angol |
Cser Károly |
korrepetálás |
P 5.-6. óra 121, 116. terem |
12-13. évf. |
matematika |
Csernák Edina |
korrepetálás |
Cs 0. óra, 11.ter. |
11. évf. |
matematika |
Csiszár Szilvia |
korrepetálás |
K, CS 8. óra 13. terem |
10. és 12. évf. |
matematika |
Csongrádi Tamás |
előkészítő fogl. előkészítő fogl. |
H 8. óra; 136. Cs 8. óra; 136. |
10-13. évf. 12-13. évf. |
informatika történelem |
Dózsa Zoltánné |
sportkör |
P 6.-7. óra Cs 8.-9. óra |
9-13. évf. |
torna asztalitenisz |
Gréczi Zsófia |
előkészítő fogl. |
K 1. óra Sz. 2. óra |
14.b 12.d |
német emelt német |
Hajdu Csaba |
korrepetálás |
P 7. óra, 11. ter. |
9. évf. |
matematika |
Kerekes Ildikó |
előkészítő fogl. |
K 8. óra, 107. ter. |
12-13. évf. |
közgazdaságtan |
Ladányi Edina |
sportkör |
H 8.-9. óra |
9-13. évf. |
kézilabda |
Márkus Noémi |
korrepetálás |
H 0. óra |
9. évf. |
magyar ny. és i. |
Melkovicsné P. Mária |
korrepetálás |
Sz 8. óra, 8.terem |
9. évf. |
matematika |
Molnárné G. Anna |
előkészítő fogl. |
K,Cs 8. óra Sz 8-9.óra 10. terem |
9-13. évf. |
informatika |
Mórocz Gabriella |
korrepetálás |
K 8. v. Cs 8. óra 201. terem |
9-10. évf. |
angol |
Nagyné T. Mária |
korrepetálás |
K, Cs 0. óra 128. terem |
11. c |
angol |
Németh György |
előkészítő fogl. |
K,Cs 8. óra |
12-13. évf. |
földrajz |
Orphanides Mária |
előkészítő korrepetálás |
H 8. óra igény szerint |
12-13. évf. 9-13. évf. |
gazd.ism, mark. szakmai tárgyak |
Polgárné K. Boglárka |
korrepetálás |
Sz, Cs 8. óra 205. terem |
9-13. évf. |
olasz |
Sahin-Tóth Zsuzsa |
sportkör |
Sz 8.-9. óra Cs 9.-10. óra |
9-13. évf. |
aerobik aerobik |
Somogyi Edit |
előkészítő fogl. |
H 8.-9. óra, 30. |
12.-13. évf. |
biológia |
Szabacsi Péter |
sportkör |
H 8.-9. óra Sz 8.-9. óra |
9-13. évf. |
kondícionálás foci |
Szobotin Andrea |
korrepetálás |
P 7. óra, 110. |
9-13. évf. |
angol |
Tóth Bernadett |
sportkör szakkör |
K 8.-9. óra |
9-13. évf. |
röplabda |
Truczkó Andrea |
korrepetálás |
H,K,Sz 8. óra 15. terem |
9. évf. |
üzleti levelezés |
Tantárgyak:
- magyar nyelv (magyar nyelvi írásbeli vizsgára felkészítő kurzus)
- matematika (matematika írásbeli vizsgára felkészítő kurzus)
Tanfolyam ideje:
2014. október 13-tól 2015. január első hetéig
hetente két alkalommal: hétfő – szerda (1500 – 1630 óráig)
Jelentkezni lehet az iskola titkárságán 2014. október 10-ig (800 – 1530-ig, pénteken 800 – 1400-ig)
Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum
1212 Budapest, Széchenyi utca 95.
+36 1 278 30 60