Címünk
Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum
1212 Budapest, Széchenyi utca 95.
+36 1 278 30 60
A Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola két volt diákja, Kecsmár Erzsébet és Kácser Zoltán szép gesztust tett egykori iskolájának: 1995-ben 20-20.000 Ft induló tőkével (törzstőke) létrehozták a Vásárhelyi 200 Alapítványt. Maga az iskola 50.000 Ft-tal támogatta a kezdeményezést. 1995. január 12-i hatállyal működik az alapító okiratban meghatározott célok és követelmények szerint a jogi és magánszemélyek befizetéseiből, pályázatok megnyeréséből, vállalkozásból, kamatbetétekből gazdagodó alapítvány.
Iskolánk névadója 1795. március 25-én született Szepesolasziban. Apja Vásárhelyi Mátyás, kántortanító volt. Anyja neve Téglási Bekk Mária.
1814-ben Borsod vármegyében, mint mérnökgyakornok működött, majd a pesti egyetem mérnöki intézetébe lépett, ahol 1816. november 30-án mérnöki oklevelet szerzett.
Iskolánk 2001 óta ECDL központ. Az ECDL az Európai Unió által támogatott, egységes európai számítógép-használói bizonyítvány, amely a felhasználói ismereteket, az informatikai írástudás meglétét hivatott igazolni. Ez a bizonyítvány segít a pályakezdésben, a munkavállalásban. A követelményeket, az oktatott modulokat beépítettük a helyi tantervbe, a gyerekeknek lehetősége van vizsgákat tenni. Az itt tanult ismeretek megalapozzák az informatika érettségit. Azok a diákok, akik levizsgáztak a modulokból, előrehozott érettségi vizsgát tehetnek.
2001 óta 2499 ECDL kártyát bocsátottunk ki, 1884 vizsgát bonyolítottunk le. 2 akkreditált informatika termünk van, amelyekben zajlanak a vizsgák. Nemcsak saját tanulóinkat vizsgáztatjuk, hanem egy szomszédos általános iskola diákjait, szülőket, pedagógusokat, cégek vezetőit, külsős jelentkezőket. Kétévente ellenőrzik tevékenységünket. A feladatsorok általában 2 évente frissülnek a követelményeknek megfelelően.
A tapasztalatok alapján sikeresnek tartjuk a modul rendszerű informatikaoktatást, hatékony a digitális írástudás kialakítása és gyakorlása. Jól illeszkedik az iskola kereskedelmi profiljához az informatikai ismeretek alkalmazása.
Érettségi utáni szakképzés a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskolában
52 341 05 1000 00 00 Kereskedő
52 345 01 0000 00 00 Logisztikai ügyintéző
A fenti képzésekre azok jelentkezhetnek, akik szakmai tantárgyakat tanultak a szakközépiskolában.
54 341 01 Kereskedő
54 345 01 Logisztikai ügyintéző
További információ: Orphanides Mária intézményvezető helyettes
1-278 30 65; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum
1212 Budapest, Széchenyi utca 95.
+36 1 278 30 60