Élménybeszámolók

Élménybeszámolók (2)

Iskolánk szervezésében egy hideg (2014. október 22.), de izgalmas napot töltöttünk Pozsonyban és Dévény Várában volt. Az utazás elsődleges célja az volt, hogy megismertessük tanulóinkkal a határainkon kívül található, a magyarsággal és történelmével összefüggő kincseket, nevezetességeket, látnivalókat. Ezzel is próbálunk kedvet csinálni minden vállalkozó kedvű diákunknak a Határtalanul programban való részvételhez. A pozsonyi kirándulás csak az első állomás, következő úticélunk Eisenstadt és Fertőd, az Eszterházyak vidéke.

A kora reggeli indulás után a buszon sikerült még pihenni mindenkinek. A határátkelés észrevétlen volt, fel sem tűnt a tanulóknak, hogy más országba érkeztünk.

Pozsony a határtól nagyjából fél órára van, addigra már a fiatalok is felébredtek. A helyi idegenvezetővel történt találkozás után először röviden körbebuszoztunk a városközpontban. Innen utaztunk tovább Dévény Várához. A vár falainak jó része látogatható, belátható a hármas határ és a Duna-Morva összefolyása is. A vár kútjának mélységét a fiatalok maguk tesztelhették: bár az időjárás nem kedvezett nekünk, mégis többször kellett a vizes vödröt újra tölteni, hogy a víz kútvízbe érkezéséig mindenki megmérhesse az időt. Naposabb idő esetén, valószínűleg tovább maradtunk volna, de így csak egy órát töltöttünk el itt és indultunk vissza Pozsonyba. A buszról leszállva körbejártuk a belváros fontosabb épületeit. A Pozsonyi várral kezdtünk, ezt csak kívülről tekintetük meg, megemlítve a magyar történelemhez kapcsolódó jelentőségét. A Vár után a II. András nevéhez köthető Prímási Palotát (Frantistánsky Kostol) tekintettük meg, ezt már belülről is. Az épületet nagyon szépen rendben tartják, a kiállításra került helységek berendezései korhűek, az Európában egyedüli hat darabos gobelin szőnyegek egy kerek történetet mesélnek el.

A rendelkezésre álló szabadidőt mindenki kedvére tölthette el: a fiatalok gyorséttermet kerestek fel, esetleg vásároltak (pláza itt is van). A felnőttek egyéni városnézéssel, kávézással folytatták az időtöltést.

A hazaút békésen telt, kellően elfáradt mindenki. A buszt rendben, rendezetten sikerült elhagyni.
Mindenkinek köszönjük a részvételt, reméljük a további kirándulásokhoz is sikerült kedvet csinálni!
Nemes Judit

Címünk

Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum

1212 Budapest, Széchenyi utca 95.

+36 1 278 30 60

Azonosítók

OM azonosító: 203061/021

Telephely kódja: 001

Írj nekünk!

titkarsag@vasarhelyi.info

Hasznos linkek