péntek, 07 február 2014 09:07

Deli Katalin pályamunka

Gratulálunk Deli Katalin tanárnőnek, aki a „Segítő diákok” elnevezésű pályázat pedagógus kategóriájában az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kiemelt elismerését kapta!

A pályázatban a kolléganő eddigi tapasztalatait összegezte, mivel osztályával a Bárka Alapítványnál - az iskolai közösségi szolgálat keretében - rendszeresen folytatnak segítő tevékenységet.

Tanulói élménybeszámoló a Demokráciajátékról

2013 őszén lehetőségünk nyílt arra, hogy betekintést nyerjünk a politikusok, az országunk vezetőinek a munkásságába. Ebben az évben a mobiltelefon használatának az előnyei és hátrányai mellett kellett állást foglalnunk. Mivel a mi korosztályunk már minden nap használja készülékét, egyszerű volt a témához hozzászólni. A mi pártunk, életkor korlátozással, az iskolai mobiltelefon-használat mellett állt. Minden párt a maga sajátos stílusával és felkészültségével különböző volt, viszont az érvek mellett való kiállás az összes pártnál hasonló volt. Teljes mértékében átélhettük a politikusok szerepét, ez megnyilvánult a szavazásban, a frakcióülésben, illetve a sajtókonferencián. Ebben a csapatban jó élmény volt dolgozni, mert mindenki annyira vehette ki a saját részét, amennyire akarta. A csoportmunka mellett a tanári segítség, kiegészítés hasznos volt mindannyiunk számára.

Kényelmesen éreztem magam a szerepemben, mert nagyon sok segítséget kaptam a bizottsági ülés során, ezért nem éreztem magam feszélyezve, mert mindig tudtam, hogy mi következik, nem értek meglepetések. Sikerült jó szerepet választanom és utólag sem választanék más szerepet, mert a bizottsági elnöki szerep volt az, ami a legközelebb állt hozzám, a többi szerepben, nem igazán tudtam volna elképzelni magam. El tudnám képzelni magam 10 év múlva ugyanebben a pozícióban, mert nagyon jól éreztem magam, nagyon tetszett a választott szerepem.

Véleményem szerint a pártunk teljes mértékben belefolyt a vitába, hasznosan és megfontoltan szóltunk hozzá a témához. Más csapatnak azt tudnám ajánlani, hogy amit kigondoltak és elhatároztak, ne engedjék, hogy más pártok beleszóljanak. Ha újra kellene jelentkezni szívesen, elvállalnám, mert nem mindenki vehet részt ekkora élményben, hogy egy délelőttre az ország vezetője lehessen. Bár én politikusként nem fogok tevékenykedni a jövőben, de egy-két csoporttársam új oldalát, a párt melletti kemény és határozott kiállását megismerve elképzelhető, hogy találkozom velük a jövőben, mint országunk politikusai.

Véleményem szerint, a vezérszónoki szerep volt a legizgalmasabb, hiszen ő az ülésteremben szólalhatott fel mindenki előtt és mondhatta el a pártja álláspontját. A nap folyamán változott a politikusokkal szembeni megítélésem, hiszen bebizonyosodott, hogy ez a hivatás mennynyire összetett és, hogy egy törvényjavaslat elfogadása mennyire bonyolult és hosszú procedúra. Véleményem szerint nem látják magukat az állampolgárok szemszögéből a politikusok, hiszen hivatásukból kifolyólag sok olyan dolgot megtehetnek, amit egy átlagos állampolgár nem tehet meg. Véleményem szerint, felnőtt koromban tudom majd kívülről szemlélni a saját munkámat, ami nagyon hasznos is, mert így az ember tudja magát külső szemlélőként is értékelni magát, ami nagyon fontos, hiszen ez alapján tudunk akár javítani hozzáállásunkon és munkánk minősségén. Egy politikus is ugyanígy készülhet, érezhet egy törvényjavaslat benyújtásánál, mint mi most a Demokráciajáték során, hiszen mindig felmerülhet olyan kérdés, amit egy politikus szívügyének érez és ettől a vita akár indulatossá válhat. Ha felnőttként képviselőként dolgoznék, akkor is a pártom és képviselőtársaim eszményeihez hűen ragaszkodnék, álláspontunk mindennél előrébb való lenne, egyéni véleményemet a frakcióüléseken említeném meg. Ha más véleményem lenne, akkor is a pártom mellett szavaznék muszáj, lenne kívül helyezkednem az álláspontomon a pártom győzelméért. A jövőben tudnám hasznosítani az itt szerzett tapasztalataimat, mert megtanultam, hogy hogyan kell vitatkozni és kiállni a magam és társaim igazáért.

Véleményem szerint a törvényjavaslat nem teljesen oldaná meg a problémát, hiszen vannak még olyan pontok, amelyek nem teljesen letisztázottak és sok helyen képtelenség lenne bevezetni ezt a törvényt, hiszem az ország egyes részein nem teljesen egyforma a gazdasági helyzet. A játék tanulsága az, hogy az embernek mindig ki kell állni az igazáért, mert így nagyon sok mindent elérhet.

Ezúton szeretnék megköszönni két felkészítő tanárunknak, Dr. Vásár Szilvia tanárnőnek és Csongrádi Tamás tanár úrnak, hogy idejüket nem sajnálva segítettek a felkészülésben és elkísértek minket a Parlamentbe.

A 13. B osztály részt vevő tanulói – Bíró Viktória összegzése

 

Képes összefoglaló pdf icon

kedd, 16 február 2016 10:49

EBÉDBEFIZETÉS

2015. március hónapra
2015. február 11 - 23.

100% : 18 nap X 350,52=6.310,-Ft
50% : 18 nap X 175,26=3.155,-Ft

 

A kiírt időponttól eltérően ebédbefizetésre nincs lehetőség!

Tantárgyak:

  • magyar nyelv (magyar nyelvi írásbeli vizsgára felkészítő kurzus)
  • matematika (matematika írásbeli vizsgára felkészítő kurzus)

 

Tanfolyam ideje: 2013. október 14-től 2014. január első hetéig hetente két alkalommal: hétfő – szerda (1500 – 1630 óráig)

Jelentkezni lehet az iskola titkárságán 2013. október 11-ig (800 – 1530-ig, pénteken 800 – 1400-ig)

tájékoztatás

362/2011. (XII: 30.) kormány rendelet értelmében megváltoztak a diákigazolvány igénylésére vonatkozó rendelkezések.

  1. 1.Az igénylés megkezdése előtt, amennyiben a jogosult nem rendelkezik érvényes fényképpel és aláírás képpel a központi fénykép adatbázisban, úgy az okmányirodában szükséges ezek elkészíttetése. A fényképezési szolgáltatás igénybevételéhez az alábbi iratokat kell a jogosultnak az okmányirodában bemutatnia:

  • Születési anyakönyvi kivonat és lakcímkártya vagy
  • egyéb érvényes személyazonosító okmány (személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány) és lakcímkártya

  1. 2.Az okmányirodai folyamat során a jogosult adatai ellenőrzésre kerülnek a személyi adat- és lakcímnyilvántartás alapján.

  1. 3.Az eljárás részeként a jogosult egy Nemzeti Egységes Kártyarendszer adatlapot kap az okmányirodai ügyintézőtől, melyen a nyilvántartásban szereplő adatok, a fénykép és 14. éven felüli jogosult esetében az eredeti aláírás szerepel. 14 éven aluli jogosult esetében az aláírás mezőt üresen kell hagyni, illetve kitöltés esetén nem kerül feldolgozásra. Ezen adatlapnak része a 16 karakterből álló NEK azonosító, mely a diákigazolvány igénylési folyamatában kap szerepet, ezért ezen adatlap megőrzésére a jogosultnak fokozottan ügyelnie kell. Amennyiben a NEK azonosító elveszik, úgy az adatlapról másolat kérhető az okmányirodában.

  1. 4.Ha a fénykép és aláírás kép érvényességi idején belül a jogosult személyes vagy lakcím adatai megváltoznak, úgy egy új adatlap kiállítása válik szükségessé, melyen új NEK azonosító található.

Az okmányirodai fényképezés szolgáltatás ingyenes a jogosultak számára.

Intézményi igénylési folyamat:

A tanuló az intézményi ügyintézőnél a titkárságon jelenti be a diákigazolvány iránti igényét. Az ügyintézőnek megadja a NEK azonosítót a NEK adatlap és a lakcímkártya bemutatásával, valamint az intézménynek megfizeti az igazolvány díját. (1.400,- Ft)

Az Okmányirodai fényképkészítés során kapott NEK adatlapot az igénylőnek kell megőriznie.

{gallery}kepek/polgadem_osszefoglalo/{/gallery}

Címünk

Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum

1212 Budapest, Széchenyi utca 95.

+36 1 278 30 60

Azonosítók

OM azonosító: 203061/021

Telephely kódja: 001

Írj nekünk!

titkarsag@vasarhelyi.info

Hasznos linkek