Szakmai gyakorlat

Tanulóink figyelmébe!

Mindazon tanulóinknak, akik intézményünkben a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerint kezdték meg iskolai rendszerű szakgimnáziumi tanulmányaikat, a szorgalmi időszakot követően összefüggő (azaz egymást követő munkanapokon teljesítendő) nyári szakmai gyakorlaton kell részt venniük.                                                                                                          A 2019/2020-as tanévben a szakmai gyakorlatot a 10. és 11. évfolyam tanulóinak kell teljesítenie.

 A 10. és 11. évfolyam valamennyi tanulójának 140 óra nyári összefüggő szakmai gyakorlaton kell részt venniük.

A továbbhaladás feltétele

Az adott évfolyam sikeres teljesítését követően a következő évfolyam megkezdésének feltétele az összefüggő gyakorlat elvégzése, mely 10-11. évfolyam esetén napi 7 órás munkanapokat jelent. A gyakorlat anyagát és az elvégzendő feladatokat az egyes szakokra érvényes kerettantervi leírások tartalmazzák.

A gyakorlat teljesítésének helye

  • a szülő és a diák által keresett munkahelyen, vagy
  • a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által nyilvántartott vállalkozásoknál (hu honlapon gyakorlati képzésre jogosult szervezetek nyilvántartása menüben szakmacsoportra, azon belül szakképesítésre szűrve)
  • a fenti esetekben a kiválasztott munkahely és az iskola között a gyakorlat idejére szóló EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS-t kell kötni. A megállapodást az iskolát fenntartó és a gyakorlati képzés feltételeivel rendelkező szervezet köti.  Az összefüggő gyakorlat időpontja a nyári szüneten belül a munkahellyel tetszőlegesen egyeztethető.
  • Ha a fenti lehetőségek egyikével sem sikerül gyakorlati helyet találni, akkor az iskolával kapcsolatban álló gazdálkodóknál szervezett munkahelyen, vagy az iskolai tanműhelyben kell a gyakorlatot elvégezni.

A gyakorlat dokumentálása

A tanuló gyakorlati naplóban vezeti a napi feladatok elvégzését, melyet a gyakorlatvezető aláírásával hagy jóvá. A nyitólapon szerepeljen a tanuló neve és osztálya, a gyakorlat kezdő- és befejező napja, valamint a munkahely adatai, a tanulóval foglalkozó személy neve és elérhetősége. A füzetben a napi elvégzett feladatokat kell rögzíteni, a gyakorlatot irányító személy pedig az elvégzést igazolja és értékeli.

A gyakorlat teljesítésének igazolása

A tanuló a gyakorlat befejezését követően, de legkésőbb 2020. augusztus 28-ig eljuttatja a naplót és a fogadó munkahely által kitöltött, aláírt és lepecsételt igazolólapot közvetlenül, vagy az osztályfőnökön keresztül az iskola titkárságára.

Bejelentési kötelezettség

A tanuló 2020. március 31-éig a gyakorlati oktatásvezetőnek leadja a fogadó munkahely  által kitöltött és aláírt – a befogadónyilatkozatot, valamint a cég  adatait tartalmazó adatlapot, aki elkészíti az együttműködési megállapodást 4 példányban. Ezeket a tanuló aláíratja és visszahozza   7 napon belül.

Ha nem talált külső gyakorlati helyet, akkor az iskola elhelyezi az összefüggő nyári szakmai gyakorlatra. Az iskolai gyakorlat pontos beosztásáról a tanév végén adunk tájékoztatást.

Iskolánk támogatja, hogy tanulóink   maguknak a gyakorlat idejére külső gazdálkodó céget találjanak, amennyiben a kívánt feltételeknek megfelelnek!

A gyakorlat teljesítésével kapcsolatos dokumentumok:

 

A gyakorlat teljesítésével kapcsolatos dokumentumok:

Befogadó nyilatkozat - Kereskedelem 10. évfolyam

Befogadó nyilatkozat - Kereskedelem 11. évfolyam

Befogadó nyilatkozat - Logisztika 10. évfolyam

Befogadó nyilatkozat - Logisztika 11. évfolyam

Befogadó nyilatkozat - Turisztika 10. évfolyam

Befogadó nyilatkozat - Turisztika 11. évfolyam

em elkészítéséhez kitöltendő adatlap

gyakorlat témakörök

igazolólap_szakmai gyakorlat